cserkeszliliom

Trianoni Túracélpontok

Rendhagyó kihívás a trianoni trauma 100. évfordulójára emlékezve. 100 év - 100 célpont, teljesítsétek minél többet!

turajelzes

Trianoni Túracélpontok kihívás szabályai

A kihívás célja, hogy a múlt emlékhelyein, nemzeti kincseinken keresztül felhívjuk a figyelmet jelenünk és jövőnk felelősségére, feladatainkra, örökségünk éltetésén és megőrzésén keresztül összetartozásunkra.

A történelmi Nagy-Magyarország területéről 100 túracélpontot választottunk ki, amely látogatásra méltó, mert:

  • Trianonhoz, az 1920-szal kezdődő és azutáni határmódosításokhoz, vagy
  • cserkészetünkhöz, cserkészmúltunkhoz, vagy egyszerűen
  • magyarságunkhoz, nemzetünk múltjához tartozik.

A beillesztett térképen keresd meg, hogy melyik csapattal vehetnéd fel a környéken a kapcsolatot, és látogasd meg őket is!

Megnézem a Kárpát-medence magyar cserkészcsapatait térképen

Arra hívunk titeket, hogy e túracélpontokból minél többet keressetek föl őrsileg vagy családdal - vagy akár egyénileg.

Azok, akik 10, 25 illetve mind a 100 célpontot felkeresik, jutalomban részesülnek, bár tudjuk, hogy mind a száz célpont teljesítésének elemi feltétele a határok átjárhatósága, a járvány elülése.

  • 10 célpont teljesítésénél feltétel, hogy min. 2 országot érintsetek.
  • 25 célpontnál feltétel, hogy min. 3 országot érintsetek.
  • A legtöbb célpontot érintő őrsök között külön jutalmakat osztunk szét. Az őrsök között szövetségenkénti és összesített sorrendet is állítunk fel.
  1. Készíts egy fotót magatokról a célpontnál.
  2. Miután hazaértél, töltsd ki a teljesítettem űrlapot. Ezt minden célpont után tedd meg! A teljesítettem űrlapot az egyes célpontok kártyáján találod!
  3. Tedd be a program facebook-csoportjának adott túracélpontra vonatkozó mappájába a fotótokat. Írd alá az őrsöd/teljesítők és csapatod nevét is, és oszd meg a csoportban az élményt másokkal. Minden hasznos információ jól jön majd a többieknek. Mire figyeljenek, ha arra járnak? Hol egyenek fagyit? Volt-e valami érdekesség útközben?

A csoporttal szeretnénk a közösségeink kapcsolatteremtését is elősegíteni.

Készülünk egy letölthető kis füzettel (velemjáró), amelyben minden túracélpont megtalálható és követhető, hogy melyiknél járt már a túrázó csapat vagy személy.

A velemjáró nemsokára elkészül és letölthető lesz a honlapról.

Túracélpontok

A 100 túracélpont feltöltése folyamatos

Tájegység

Túracélpont jellege

Nehézség

A mencselyi cserkész menedékház (Kárpátalja)

A mencselyi cserkész menedékház (Kárpátalja)

Egy igazi kuriózumot látogatunk meg, az 1225 méter magasan működő egykori cserkész menedékház romját.

Részletek Teljesítettem
Szádvár

Szádvár

Középkori erődítmény romjai a Bódva folyó völgyében.

Részletek Teljesítettem
Ungvári zsinagóga (Kárpátalja)

Ungvári zsinagóga (Kárpátalja)

Ma határszéli városka Ukrajna legnyugatibb csücskében, lakóinak hányattatott sorsát jól mutatja, hogy – Kárpátalja többi vidékéhez hasonlóan – az elmúlt 101 évben öt különböző államhoz tartozott: Osztrák-Magyar Monarchia, Csehszlovákia, Magyar Királyság, Szovjetunió, Ukrajna…

Részletek Teljesítettem
Szamosbazár - Csodavár

Szamosbazár - Csodavár

Sok folyó kalandozik titkos ösvényeken a hegyek belsejében. A Szamos megengedi, hogy barangolj vele egy szakaszon.

Részletek Teljesítettem
Ópusztaszeri emlékpark

Ópusztaszeri emlékpark

1996. augusztus 10-től 21-ig az Ópusztaszeri Emlékparkban került sor a Millecentenáriumi Kárpát-medencei Cserkész-testvériség Nagytáborra.

Részletek Teljesítettem
Baradla-Domica barlangrendszer

Baradla-Domica barlangrendszer

A Világörökség részét képező felszín alatti világ legjelentősebb képviselője a 25 km összhosszúságú Baradla-Domica barlangrendszer.

Részletek Teljesítettem
Írott-kő kilátó

Írott-kő kilátó

Az Írottkő (882 m) nem csak a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja, hanem a Dunántúl, illetve Burgenland csúcspontja is.

Részletek Teljesítettem
A Delibláti-homokpuszta

A Delibláti-homokpuszta

Festői dűnék és buckák az Al-Duna mentén. De vajon mi az „elsivatagosodás” szó ellentéte? Visszasivatagszerűtlenesedés?

Részletek Teljesítettem
Visnyeszéplak

Visnyeszéplak

Ha sóhajtottál már fel egy jól sikerült tábor végén, hogy „Hej, de maradnék még, bárcsak egész évben cserkésztábor lenne…!” akkor ez a túracélpont nagyon fog tetszeni.

Részletek Teljesítettem
Csonka-Magyarország földrajzi középpontja

Csonka-Magyarország földrajzi középpontja

Már az elhelyezésekor is tudták, hogy tévednek, ám mivel az általuk kiszámolt pont „már foglalt volt”, kerestek a közelben egy megfelelő helyet, és ott építették fel ezt a mára szimbólummá vált emléktornyot.

Részletek Teljesítettem
Szegedi Dóm tér

Szegedi Dóm tér

Szeged jelképe,itt található az ország negyedik legnagyobb temploma a neoromán stílusú, gazdag díszítésű, monumentális Fogadalmi Templom.

Részletek Teljesítettem
Debrecen, cserkészház

Debrecen, cserkészház

A debreceni csónakázótó partján 1932. október 5-én átadott, mesekönyvbe illő faházat „az utolsó szögig” a cserkészek építették fel. Mára sajnos nyoma sem maradt.

Részletek Teljesítettem
A Jakab-hegy

A Jakab-hegy

Egy 2800 éve épült hatalmas földvár közepén álló monostor romjaihoz látogatunk, ahol mindenfelé épületek maradványaiba, az emberi jelenlét nyomaiba ütközünk. Meg tudsz különböztetni egy 70 éves romot egy 700 évestől?

Részletek Teljesítettem
Hazatérés-tábor

Hazatérés-tábor

1939. július 5-20. között Balatonföldváron „Hazatérés” cserkésztábort szerveztek felvidéki és és kárpátaljai magyar fiúk részére.

Részletek Teljesítettem
A délvidéki magyar népirtás emlékműve

A délvidéki magyar népirtás emlékműve

Sajkásvidék, a Tisza jobb partjának áldozataira emlékezünk, a több tízezer ártatlanul legyilkoltra vagy szülőföldjéről elűzöttre, különösen a gyerekekre és idősekre, magyarokra, németekre, szerbekre, zsidókra, akiket 1942 és 1948 között ért utol az emberi gonoszság.

Részletek Teljesítettem
A zentai csata emlékműve

A zentai csata emlékműve

Séta Bácska „legmagyarabb városában”, a Tisza-parti Zentán, melyhez a török elleni háborús évszázadok utolsó nagy csatája köthető.

Részletek Teljesítettem
Gödöllő cserkész emlékhelyei

Gödöllő cserkész emlékhelyei

A legendák szerint az 1933-as Gödöllőn megrendezett cserkész-világtalálkozó olyan különleges, annyira az alapító eredeti elképzelései szerint valóan cserkészies volt, hogy sorszáma, a római IV. helyett csak úgy emlegetik: a Magyar Jamboree.

Részletek Teljesítettem
Vihorláti kalandok

Vihorláti kalandok

A Vihorlát vidékén egymás mellett találunk síkot és hegyet, vadvizeket és vadonerdőt, történelmet és virágzó jelent, magyarokat, ruszinokat és tótokat.

Részletek Teljesítettem
Somoskő vára

Somoskő vára

Somoskő látványos, vulkáni csúcsra épült középkori vára pár méterre került a trianoni határ mögé.

Részletek Teljesítettem
Magyar Cserkészszövetség régi székháza

Magyar Cserkészszövetség régi székháza

A Nagysándor utcai székházról talán hallottál már, de tudod-e biztosan, melyik is az?

Részletek Teljesítettem
Csobánc vára

Csobánc vára

A Csobáncról csodálható a Balaton egyik legjobb panorámája, az élményt a középkori várrom fokozza.

Részletek Teljesítettem
Trianon Múzeum, Várpalota

Trianon Múzeum, Várpalota

Az egyetlen múzeum, mely intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát.

Részletek Teljesítettem
Istenszéke

Istenszéke

A néphagyomány szerint itt pihent meg a Jóisten, miután megalakította a környék (Kelemen-havasok) hegyvonulatait. A hegycsúcs 1381 m magas.

Részletek Teljesítettem
Ipolytarnóci ősmaradványok

Ipolytarnóci ősmaradványok

Világhírű őslénytani lelőhely, egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa során betemetett „ősvilági Pompeii”.

Részletek Teljesítettem
Magas-Tátra

Magas-Tátra

A Magas-tátrában található a történelmi Magyarország és egyben az egész Kárpátok legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs (2655m).

Részletek Teljesítettem
A 2013-as Nemzeti Nagytábor helyszíne

A 2013-as Nemzeti Nagytábor helyszíne

Emlékszel rá? Te részt vettél rajta? „Nyolc esztendő nem a világ”… talán sokan vannak a vezetőitek, kószáitok és vándoraitok közül, akikben még eleven az emlék minden idők egyik legnagyobb magyar cserkésztáboráról.

Részletek Teljesítettem
A Nagybecskereki Piarista Gimnázium

A Nagybecskereki Piarista Gimnázium

Zarándoklat a magyar cserkészet forrásvidékére.

Részletek Teljesítettem
A Teleki–Tisza-kastély

A Teleki–Tisza-kastély

Cserkészként kicsit hazaérkezel, amikor belépsz a nagykovácsi kastély kertjének kapuján. De mi minden található itt?section: content

Részletek Teljesítettem
Jászkisér – vitéz Faragó Ede sírja

Jászkisér – vitéz Faragó Ede sírja

„Az eső még csepegett-csupogott. A súlyos cseppek hólyagokat vertek a tócsákban. Atilla palotája előtt nagy sereg ember ázott. A süvegük karimája le volt fordítva. Sisakban is láttam egynéhány embert és fekete pikkelyes páncélban.”

Részletek Teljesítettem
A herpályi csonkatorony

A herpályi csonkatorony

Miért van Skóciában annyi épen megmaradt várkastély, nálunk pedig olyan kevés? Miért áll egy ódon, középkori templomocska minden burgundiai faluban, nálunk pedig miért nem?

Részletek Teljesítettem
Magyar Maginot-vonal

Magyar Maginot-vonal

Betonbunkerek, lövészárkok láncolata az egykori jugoszláv-magyar határ mentén: egy soha ki nem tört háború nyomai.

Részletek Teljesítettem
Hármashatár-hegyi pilótaotthon

Hármashatár-hegyi pilótaotthon

Hegyre épült falucska Budapest területén belül: ezt a Hármashatár-hegy, amely egyszerre cserkésztörténelmünk egy mozaikja és hegycsúcs, amire érdemes nem kocsival érkezni.

Részletek Teljesítettem
Kupuszina

Kupuszina

Egy gazdag hagyományú palóc falu a Nyugat-Bácskában: ez Kupuszina, ahol a látogatónak leginkább a fülére lesz szüksége.

Részletek Teljesítettem
A nándorfehérvári vár

A nándorfehérvári vár

A két legendás folyó, a Száva és a Duna találkozásánál áll a helyiek által Kalemegdannak nevezett vár.

Részletek Teljesítettem
Fraknó vára

Fraknó vára

Burgenland jelképe, a hatalmas egykori Esterházy-birtok kiemelt jelentőségű vára.

Részletek Teljesítettem
Székelykő

Székelykő

A szikla nevének eredete a tatárjárás idejére tehető: az ostrom alól a falut kézdi székelyek mentették fel, akik ennek fejében megkapták a hegytetőn akkoriban álló várat és annak környékét

Részletek Teljesítettem
Prédikálószék

Prédikálószék

Mit bánom, tudja meg az egész világ! De mit? Te mit kiáltanál világgá róla?

Részletek Teljesítettem
Sirmium, a császári palota

Sirmium, a császári palota

Lépjünk vissza most egy jókorát, még a Honfoglalás előtti időkbe, és ismerkedjünk meg Pannonia Inferior ékkövével, a sirmiumi császári palotával!

Részletek Teljesítettem
A „titkos tó”

A „titkos tó”

A „titkos-tó” annyira titkos volt, hogy ma már bizony azt sem tudjuk, hogy pontosan melyik is az, a Józsefházától délkeletre és délnyugatra található állóvizecskék közül.

Részletek Teljesítettem
Mini Magyarország

Mini Magyarország

Szarvas a történelmi Magyar Királyság mértani középpontja, az itt található arborétumban felépített makett-Magyarország ennek állít emléket.

Részletek Teljesítettem
A verseci vártorony

A verseci vártorony

A bánáti síkra tekintő vártorony a Déli-Kárpátok legszelídebb és legnyugatibb nyúlványán

Részletek Teljesítettem
Hóvár

Hóvár

Kapaszkodás a kétezresek birodalmába, a hegyre, amely másfél évig Magyarország legmagasabb pontja volt.

Részletek Teljesítettem
Huszt vára

Huszt vára

Kölcsey jóvoltából lett szimbólummá számtalan XVIII. században elpusztult és elpusztított várunk közül épp e rom: mely a híres epigramma révén kerek 190 éve hív a jövő formálására, serény alkotásra minden „honfit”.

Részletek Teljesítettem
Komáromi erődrendszer

Komáromi erődrendszer

Közép-Európa legnagyobb erődrendszere, mely a Duna két partján áll, egyszerre a felvidéki Komárnoban és a magyarországi Komáromban.

Részletek Teljesítettem
Pál-völgyi-barlangrendszer

Pál-völgyi-barlangrendszer

Sokáig viselte a koronát a Baradla-barlang, mint Magyarország leghosszabb föld alatti természetes járatrendszere, de 2011 decemberében elhódította tőle az elsőséget a Pál-völgyi-barlangrendszer, és ebben nem kis része volt a cserkészbarlangászoknak is.

Részletek Teljesítettem
Galambóc vára

Galambóc vára

Egy mesébe illő vízivár a Vaskapu felső bejáratánál.

Részletek Teljesítettem
Gemenc

Gemenc

Egy pár éve még ritkaság számba ment, hogy egy turistajelzés ne hegyes-dombos vidéken haladjon. Mára az alföldi túrautak száma kibővült, és mi is ellátogatunk egy ilyen vadonba, ahol kaptatókra egyáltalán nem kell számítani.

Részletek Teljesítettem
Ruszt

Ruszt

A legkisebb magyar szabad királyi város, melynek "minden kéményén gólya fészkel".

Részletek Teljesítettem
Az aracsi pusztatemplom

Az aracsi pusztatemplom

„Akármikor jössz, itthon van az Isten…”

Részletek Teljesítettem
Máriapócs

Máriapócs

Mindannyiunk életében akad valami, ami áhítozik Isten csodálatos, megújító erejére.

Részletek Teljesítettem
csepeli Trianon-kereszt

csepeli Trianon-kereszt

A Trianon-emlékművek többsége a két világháború között született. A kivételek egyike a 90. évfordulón felállított Trianon-kereszt, a „keresztre feszített Magyarország” gondolatának művészi bemutatása.

Részletek Teljesítettem
Moldvai csángó magyarok

Moldvai csángó magyarok

2014 márciusában Tanczár Gergely cserkész-segédtiszt (Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség – KáMCSSZ) kezdeményezésére Kiss Csaba és Puskás Annamária vezetők további gondoskodása alatt megalakult a magyarfalusi cserkészmozgalom, mintegy 40 gyermek aktív részvételével.

Részletek Teljesítettem

Kárpát-medence magyar cserkészcsapatai:

ECSET térkép
Trianoni Túracélpontok
Határtalan Barátság
Nevelési Módszertan