Background Image

Vihorláti kalandok

Vihorláti kalandok

A Vihorlát vidékén egymás mellett találunk síkot és hegyet, vadvizeket és vadonerdőt, történelmet és virágzó jelent, magyarokat, ruszinokat és tótokat.

Célpont neve

Vihorláti kalandok

Ország: Szlovákia

Legközelebbi település: Vinna

GPS koordináta: 48.82024, 21.94983

Célpont leírás

A koordináták a nemrégiben felújított várhoz vezetnek, mely Tarna és Vinna fölött áll, és ahol – egy közelmúltban megjelent cikk tanúsága szerint (https://castle.reblog.hu/felujitasbol-peldas---tarnavinna-vara) – Mihály bácsi, a vár kovácsa magyar. A várat a Kaplony nemzetség építtette a XIII. század utolsó harmadában. Jelentősebb harcok nem kötődnek hozzá, leginkább polgárháborúkban szagolt puskaport – illetve nyílvesszőt. Károly Róbert mellé álló uraival szemben Aba Amadé serege dúlta fel 1312-ben és (Erdély előterében járunk) 1594-ben a Habsburgok zsoldosai Erdély ellen vonulván. Urainak a Sztárayaknak kissé átépített és fényét vesztett kastélya ma is áll Vinna központjában, a vinnai templomtól keletre. Thököly Imre felkelése és a kérészéletű Felső-Magyarországi Fejedelemség elbukása pecsételte meg sorsát, a császári csapatok 1685 körül felrobbantották. A vár fölött a Vihorlát vonulatai húzódnak, a hegység szépséges tengerszeme (Morské Oko) partján gróf Széchenyi László felesége Gladys Moore Vanderbilt, dúsgazdag amerikai iparmágnások gyermeke építtetett magának villát 1924-ben, vagyis már a terület Csehszlovákiához csatolása után. A villa ma is áll és látogatható. A Vihorlát legmagasabb csúcsai csak kevéssel lépik át az 1000 métert, a hegység kiterjedése nagyjából akkora, mint a Mátra vagy a Bükk, pompás célpontja lehet egy gyalogos vándortábornak. A Vihorláttól délre a Széles-tó nyúlik el, mely valamivel nagyobb, mint a Velencei-tó. A 60-as években döntöttek úgy, hogy a Laborc vizét felduzzasztják, és a hatalmas mocsaras, csatornákkal átszőtt lapályt, amely itt korábban elterült, tóvá változtatják. Négy nép fiai lakták a vidéket, a tó nyugati részén Nagymihály magyar többségű város volt, német és szlovák kisebbséggel, az északi part mentén jórészt ruszin (vagy ahogy régen mondták: orosz) falvacskák sorakoztak (Tarna, Hajagos, Jósza), a délin pedig szlovák (azaz tót) falvak (Zalacska, Fogas, Ubrezs). A ruszinok részaránya sajnos a magyarokhoz hasonlóan lecsökkent az elmúlt évtizedek során, de azért még sok nyomát láthatjátok az egykori sokszínűségnek. A forrás ezen a linken érhető el.

Cserkész kötődés

Legközelebb a királyhelmeci 30. Szent István király cserkészcsapat működik (kb. 40 km)

Kérlek jelezd számunkra, ha ismersz bármilyen cserkész vonatkozású érdekességet, legendát a helyszínnel kapcsolatosan!

Egyéb leírás, tanácsok, linkek

Vinnáról a kék, Tarnáról a sárga jelzés vezet fel a várba. Vihorlát tipikus példája a túracélpontnak, amely fél óra alatt kipipálható, de amely köré akár több hetes vándortábor is kerekíthető. Az alábbi oldalon is találtok néhány tippet

Túra igazolása

A túra Facebook albumába másold fel az ott készített képet, írd meg az élményeidet. Ezen kívül ne felejtsd el kitölteni az igazoló űrlapot.

Tanácsok a túra után

Amennyiben tanácsod lenne a túrával kapcsolatban, kérlek jelezd a Facebook csoportban, hogy azok is értesüljenek róla, akik még nem jártak arra.

Keress egy közeli cserkészcsapatot:

ECSET térkép

Kérdésed van?

Keresd a Trianon100 munkacsoportot:

Jó munkát! Jó túrázást!

A túracélpont a térképen

Trianoni Túracélpontok
Határtalan Barátság
Nevelési Módszertan